Rizsavi Tamás


Sziasztok!

Az előző blogomon megírtam egy cikket ami az Én véleményem volt Rizsavi Tomiról mint fotós, amit Ő is közzétett, ezt most kiegészíteném, hisz azóta 2 év elteltet, és ki tudom bővíteni, lássuk az előző cikkem


"Nagyjából egy éve szeretném ezt a postot megcsinálni. Vagyis megmutatni nektek (aki persze még nem ismeri) azt az embert aki számomra a "legnagyobb". Tökéletesen inspirál és a képei a rosszabb napokon is erőt adtak. Ezekkel a  fotókkal úgy éreztem ilyenkor, hogy a világ szép, csak az emberek nem jók benne. Na, de nem ez a lényeg!  Szóval immáron egy éve nézegetem nap mint nap a fotóit, volt már fotója facebook borítóképem, és most csodálkoztam rá, hogy a húgomnak is az Ő fotója van kint. Rengeteg barátomat látom 
már a like-olói között és ami még meg is lepett, a grafika tanáraim akik fotózással foglalkoznak is oda-vissza vannak a fotóitól. Persze megértem, Én is oda-vissza vagyok. Így éreztem kötelességemnek ha már a HCW-t is bemutattam itt, hogy bemutassam Rizsavi Tamást. Nálam több dolog volt ami megfogott, ezek között egy a fotói témái. Szóval Én előtte nem láttam még embert aki ilyen mód mutatta be Pestet, a minden napokat, a közlekedést. Tényleg megvan bennük az a Pesti hangulat ami inkább Budapesti. Ilyenkor büszke vagyok a  városomra. A másik pedig, az a kis apróság ami elsőre is feltűnik hogy mozdony vezető. A legjobb barátom mindig is az akart lenni így kiskorom óta tudom/hallgatom a  vonatok iránti szeretet milyen erős tud lenni, nem mondanám, hogy Én nagy rajongója vagyok, de ahova visz vonat oda nem buszozok, lásd a szomszéd kerület. Mindenképpen tetszett ez a szeretete valami iránt ami annyira nem hétköznapi. Sokkal nagyobb és jobb
kisugárzása van mint a  férfiak sport kocsi, motor, drift, tuning mániája. Így megvolt benne plusz egy egyedi dolog ami a  fotóira is kihat persze. Teszek nektek ide egy két linket amin továbbiakban is követhető: facebook-jahonlapja...:)  Nézzétek, kommentáljatok, élvezzétek. Egy dolog van amit nem szeretek és hozzá kapcsolódik. Azok a kommentárok amik erről szólnak: "Ez photoshop, csak odavágtad, látszik, hogy nem igaz...." és sorolhatnám. Persze az emberi butaság határtalan. Na de akkor nézzük a képeket!"

Azóta Tomi jóval nagyobb karriert futott be, ami nyilván sokaknak nem tetszik, de valójában kicsiny országunkban nagyon is nagy szó, hogy nem szilikon szájtól, melltől és a Tv-ben való meztelenkedéstől futott be itthon. Az RTL többször bemutatta ahogy "halált megvető bátorsággal" felmászik különböző tornyok pl.: Szigetszentmiklós- Lakihegyi adótorony tetejére és onnan lövi a szebbnél szebb magaslati fotókat, már megjárta a parlament tetejét is, külföldön is felfigyeltek már rá, a Blikk is több cikket lehozott róla, ahogy más újságok is. Továbbá a Huawei az új telefonja reklámozása céljából már a második telefonját adja neki tesztelni az első a Huawei p8 volt amivel körbefotózta a várost a WeLoveBudapest első cikkjében láthatóak a képek egy részei majd kijött a a második felvonása a p8 képekből, bevallom őszintén mivel a fotózás a mindenem Tomi ilyen akciói engem mindig befolyásolnak, de nem figyeltem eléggé oda és második telefonnak akkor a p8 Lite-ot választottam, az valami katasztrófa volt utómunkát nem is igényelt ugyanis, nem született vele értelmes fotóm, továbbá az akkori iPhone 5s-em mellett is nagyon rossznak éreztem a kamerát, egyértelműen kijelenthető, hogy számít, hogy p8 vagy p8 Lite, ahogy nyilván az is, hogy ki fotóz vele bár bevallom őszintén nincs annyi beállítása se fotózáskor mint amit vártam, de ettől függetlenül Tomi bemutatta mit lehet ha igazán ügyes vagy kihozni a telefonból. Többek közt a videó funkcióba is adott betekintést egészen konkrétan egy hajnali, magaslati time-lapse videóval ami megtekinthető nála itt és a Huawei hivatalos facebook oldalán.
Majd kijött nemrégiben a Huawei p9 amit szintén megkapott és fotózott nekünk vele ami fent van a Huawei facebook oldalán, a képet ide is beszúrtam, hogy lássátok. Ennek a telefonnak dupla kamerája van már, nagyobb a látószöge és több fényt enged be, aki most dolgozik androidos váltáson annak érdemes ránéznie.

Szóval így a vége felé hozzá teszem, Tamás karrierje nagyon szépen ível felfele és mászik egyre feljebb azon a bizonyos létrán, amire egyre többen figyelnek is, ami nem csoda mert itthon ez eléggé új volt mikor behozta. Ami fontos és többen feltettétek neki a kérdést facebook és nem győz kihangsúlyozni, az épületek megmászásához, vagy hidak, engedély szükséges és megfelelő felkészültség és felszerelés, a jó fotókra inspiráljon mindenkit, a kísérletezésre, nem pedig a saját életetek kockáztatására.
Köszönöm, hogy végig olvastátok!

Ezek is érdekelhetnek

0 megjegyzés

Írj kommentárt :)