Nagy Bumm


Sziasztok!

Ide jöttem kiírni magamból a dolgokat...Ami talán egy újabb dolog lesz a listán amit megbánhatok. Azt hiszem azt soha nem mondanám, hogy makulátlanul jó ember vagyok, de talán az az igazság,hogy más értelemben vagyok rossz mint ahogy beállítanak... Nem pletykálok nem igazi dolgokat nem vagyok lusta és nem elhanyagolom a családom...Mégis ezeket a hibáimat emelik ki amikor történik valami. Igazság szerint tettem sok rossz dolgot életemben. Valószínűleg az összes főbűnt elkövettem 20év alatt... De nem ezeket. Vannak titkaim amik nyomasztanak tettek amiket megléptem és van pofám nem megbánni. Mert minden lépés amit léptem okkal volt, nem egyszerűen csak gondoltam egyet és megőrültem. Nem akartam soha elhanyagolni a családom, de mindent máshogy kezelnek mint kellene, amikor Apa megbántott amikor éjszakákat sírtam miatta végig Ők nem voltak ott úgy ahogy kellett volna, nem védtek meg és sokszor csak kritikát kaptam néha alaptalanul...de semmiféle kép nem tőlük vártam volna. Senki nem rázta fel Apát Én meg annál már jobban bezártam feléjük, hogy eltudjam mondani mi fáj vagy fájt... És nagyon rosszul esik, hogy a névnapom le se szarják, de másoknak bulija van rá. Nem tudom mivel érdemeltem ki... Az meg, hogy a 20.születésnapom nem volt megtartva csak hab volt a tortán.... És Anya azt mondta, hogy ha majd dolgozom megünnepelik, de addig nem. Nos 1. szerintem a munka és a család nem igazán áll kapcsolatba. Másodszor Október óta eljárok dolgozni és lehet nem minden nap, de Én jól érzem magam és így is összeszedem a minimál bér feletti összeget. Pályakezdőként máshol ennyiért sokkal többet robotolnék...Nem tudom ez kinek fáj, de Én úgy érzem ez a saját dolgom....Szétesett a világom minden megváltozott attól még, hogy nem mondom és nincs aki elkapjon. Mert képtelen vagyok az igazi érzelmeimről beszélni. Tudok sok mindent mondani ami fáj vagy panaszkodni, de azt ami belül megfolyt sosem tudnám kimondani. Ilyen vagyok, de valahogy ezt se tudja senki. Így meg már nagyon kínosan érzem magam a családommal és számkivetettnek érzem magam. Lehet szeretnek, de ha nem látom akkor nem sokat javít a dolgon. Ezt jobb esetben elmondanám egy barátnak... De nem állok valami jól ezen  fronton. Igazából olyan egyedül érzem magam mint a kisujjam. Néha éjszakánként azt kívánom bárcsak eltűnnék. Félek kinek mit mondhatok és folyamatosan félek a véleményektől. Beleőrülök, hogy sok dolgot egyedül kell és kellet feldolgoznom. Bé nagyon jó barátnőm volt. Tudom, hogy szeretett. Mégis bennem volt a félsz. És végig nem tudtam leküzdeni. Nem tudom miért. Úgy éreztem vannak dolgok amiket nem mondanék el neki mert féltem, hogy elítél majd és elvesztem azt az egy embert aki mellettem áll....de végül elsősorban a titkaim és a viselkedésem fojtott meg minket. Aztán közben jött Petra aki olyan volt mint a kiskori legjobb barátnőm.Tudtam, hogy megnyílhatok mindent elmondhatok. Ez így is volt és van, de úgy érzem az évek alatt túl sok dolgot és titkot zúdítottam rá mivel nem tudtam senkivel megosztani. Ezzel lassan azt hiszem Őt fojtom meg. Több évnyi dolgom van benne és neki is megvan a maga baja...Mégse tudom megállni azt, hogy folyamatosan rá támaszkodjak. Mindig tőle várok választ megoldást, de nem kellene. Hagynom kellene levegőt venni. De nem megy.Nem megy mert csak Ő van. Meglepő módon így sem tudok neki se mindent kiadni mégsem. Igazából már vissza is vonnám a dolgokat. Mert rajta van a felelősség az Én hibáim miatt. Továbbá úgy érzem sok vagyok már neki... de ha elvesztem teljesen a mélybe találom magam... Maradt Marci és Maci. M.Marci kiskori barátom és olyan mint egytestvér. Együtt nőttünk fel. 12éves korom óta hallgatja a dolgaim untalanul átjön megvigasztal ha sírok...Én viszont nem akarok ennyi lenni.Az aki a szülei válása óta mindig a padlón van és akit mosogathat egész életében. Pedig azt hiszem egyszer a kanapéján kötök ki 40évesen egy kannás borral sírva és akkor se fog elküldeni, de ez már nekem rossz, hogy nem tudok neki jobbat nyújtani. Pedig szeretnék...Tényleg! Maci...3éve ismerem és sok a közös ismerősünk. Úgyhogy vannak dolgok amiket persze elmondok neki a véleménye miatt, mit kellene tennem, de visszafele nem működik, hiába szeretnék segíteni úgy érzem egyszerűen nem megy... Nem vagyok elég jó Én támasznak amíg Én mankón állok pedig bőven kijárna neki is a segítség! Azt hiszem talán az zavar a legjobban, hogy úgy érzem Én nem vagyok elég jó nekik nekem mégis betegesen szükségem van rájuk míg csak nem hagynak faképnél...  Az utolsó barátom?? akiről így szót ejtenék az Patrik lenne...De azt hiszem mégse vagyok képes még itt se mondani semmit. Néha beteges kapcsolatnak érzem. Néha megfáradt ragaszkodásnak.Totális ellentétnek mégis folyamatos vonzásnak. Bármit mond vagy tesz egyszerűen úgy érzem nem elég. Nem felel meg a szeretete mert Én sokkal jobban szeretem Őt mint Ő engem Én nem tudom elengedni a kezét mégsem nem azért van velem vagy Én vele mert lelkileg akkora támogatást nyújtanánk egymásnak. Nem tudom miért van ez az egész. Nem tudom mit szeretek benne vagy mit nem. Azt tudom, hogy nem nem tudok nélküle élni nem is akarok. Amikor egyedül vagyok és sírok hiányzik az ölelése, ahogy beszél. A vidámsága a gyerekessége a mosolya az egész lénye. Ennek ellenére nem tudok róla anélkül írni, hogy ne akarjak sírni. Pedig nem szoktunk lelkizni. Vagyis az eddigi "lelkizés" alatt Ő beszélt Én hallgattam. Nem tudtam mit mondani pedig nagyon akartam, de nem is zavarta. Olyan mint egy drog, amiről le kellene szoknom, de nem megy nem megy mert nem is akarom. Mert szavak nélkül is értem és mert egy kedves szavától jobban vagyok. Mi megnevezésileg -nagyon jó barátok- vagyunk. Mégsem úgy működik mint egy barátság. De nem is úgy mintha a testvérem lenne. Nem találok arra szavakat amit érzek, Ő sem hiszem, hogy megnevezhetőnek tarthatná a dolgot. Persze emögött van egyéb más is amit nem fejtenék ki, de minden esetre talán meg kellene szoknom a gondolatot, hogy van élet Patrikon kívül és menni fog nélküle és elengedhetem. Lehetünk átlagos barátok és le tudok róla szokni. El tudom úgy engedni külföldre, hogy ne akarjon egy részem belehalni. Sose keresnék helyette senki mást mert soha nem is volt olyan ember az életembe mint Patrik.Nem is akarnám. Mert a féltés ragaszkodás megőrít néha. 
Nos a soraimat zárnám egy zeneszámmal amit nem indokolnék meg, de aki ismer az bizonyára érti. Persze azt sem bánom ha nem....
XOXO,Doris

"I want to love you but I better not touch (don't touch)
I want to hold you, but my senses tell me to stop
I want to kiss you but I want it too much (too much)
I want to taste you but your lips are venomous poison
You're poison, running through my veins
Poison
I don't want to break these chains...

...I want to hurt you just to hear you screaming my name"


3 megjegyzés :

Írj kommentárt :)

Instagram

Made with by OddThemes | Distributed by Gooyaabi Templates