Azon gondolkoztam napok óta, hogy melyik szerelem lesz életre szóló, és egyáltalán le lehet e írni milyen a szerelem, mit érez az ember....Arra jutottam nem igazán lehetne leírni. Aki érezte vagy érzi úgyis tudja...de ezt igazából kizárt dolog leírni...
-Nézzük meg az első példát.
Adott egy fiú és egy lány. (most a fiú érzelmei lényegtelenek) először úgy érzed szimpatikus... Majd egésze megkedveled mint egy barát, de nem csak egy barát...Mint egy testvér. Minden jó vele és kiderül mennyire hasonlítotok... Megismered Ő is megismer. És hónapok kellenek ahhoz, hogy megforduljon a fejedben az, hogy szerelmes vagy.... De nem akarsz. És mégis ott van benned, hogy nem a testvérem mert nem bírnám mással látni csak magamnak akarom...És onnantól megszűnik a világ. Ilyenkor már csak a -meddig marad így- a kérdés. De ez valószínűleg ember függő....
-Második példa.
Állsz egy terembe. Csinálod amit kell éppen. Ő belép az ajtón és te a szó legszorosabb értelmében összeesel ahogy meglátod és a tekintetetek találkozik... Minta utolérne a végzeted... Fizikálisan kihat rád ahogy rád néz és ránézel. Az első szavak amiket váltotok örökre megmarad benned és az, hogy kapaszkodnod kell el ne ess... Ahogy beszél úgy dobog a szíved. Hangosan lélegzel és minden eltűnik. Azt kívánod bárcsak soha ne lenne ennek a pillanatnak vége. Aztán a város közepén a fellegekig ugrálnál és kiabálnál "Én vagyok a világon a legboldogabb". Mindenki lássa, hogy igen létezik a szerelem. Ez pedig ha úgy alakul a másik is viszonozza... Az mennyire lenne hosszútávú. A hatalmas lánggal égő szerelem nem éget fel túl hamar mindent? vagy aki iránt ezt érzed aki miatt a felhők felett jársz életed végéig megmarad ebben a posztban vagy kihűl és kialszik a láng...?
-Harmadik példa.
Az elsőhöz hasonlóan barátok vagytok....Sosem gondolsz rá olyan értelembe, de mégsem tudsz mellette kibontakozni mert mégis ott van a kisördög.... Munkál benned és Te ezt nyomod el bármilyen okból kifolyólag... Ész érvek alapján meg nem is lenne jó vele. Mégis minden adandó alkalommal látni akarod ha lehet és a nyakába ugranál minden percet ünnepelve, hogy itt vagy mellettem végre... Aztán pár év alatt egyre nagyobb igényed lesz a másikra, de mivel mindent elnyomsz nem tudod miért....De a sors úgy is beteljesíti bármit teszel. Akkor egyszer csak robban. Több évnyi frusztráló érzelem robban ki belőled mert ekkor már tudod, hogy végig az első perctől kezdve ott volt. Mindig vágytál rá... Csak nem akartad. Mennyire jó ötlet a másikra rárobbantani 2-3 évnyi elfojtott szerelmet még ha Ő is viszonozza. Hogy lehet tovább folytatni így, hogy mint a vadloval kezdenek száguldozni az érzések ami vérre menő harcokat könnyes estéket eredményez mert most éveket kell bepótolni, de szenvedélyesebb mint bármi. Egyszer ez mind feldolgozásra kerül és ugyan úgy kialszik és elcsendesül mint kezdődött?
Szívesen fogadnék észrevételeket a témával kapcsolatban vagy mit gondoltok...:)
XOXO,Doris
Érdekes ez a téma. Én elég régimódi, sőt, fura felfogású vagyok e téren, mert szerintem az embernek egyetlen szíve van, tehát egyetlen embert tudunk igazán szerelemmel szeretni. Vagyis én ilyen vagyok. Másokon látom, hogy több párkapcsolaton vannak túl, de én nem bírtam volna, mert minden egyes szakítással meghalt volna bennem valami. Számomra nem volt, csak egy lehetőség - csak az igazival beérni, mással nem. Én a férjemnél egyből tudtam, hogy ki ő nekem, egyből beleszerettem, pedig neten ismertem meg, egyetlen, rossz képet láttam róla, stb. De a szívem már előre döntött, és az élő találkozás csak rátette a pontot az i-re. Az érzéseim pontosan olyanok voltak, mint amiket leírtál, habár tényleg nehéz a szerelem érzését szavakba önteni. Túlságosan intenzív, az emberi szavak meg csekélyek hozzá :)
VálaszTörlésEgyébként én is úgy vélekedem mint Szilvi szóról szóra, bár a férjes rész sajnos nem igaz rám, de a fent említett gondolatokat én is így gondolom: )
Törlés