Anno 4 évvel ezelőtt a fodrászom, ajánlott egy termékcsaládot, hogy jót tesz a hajamnak ha azt használom, Ő máig ezzel dolgozik és Én is máig ezt használtam és az nem más mint a Gliss Kur.
Nekem nagyon bevált ez az Ultimate repair család, a fodrászom egyébként nagyon jó helyzetjelentést ad folyamatosan a hajamról idén lesz 10 éve, hogy hozzá járok, de eddig ebben még nem csalódtam ahogy a színben sem. Egy év vágásokkal (3x) a hajam ennyit nőtt, már ha látszik a képen és pláne 2014 végéhez képest nézve.
2014
2015
2016
2017
Egyértelmű abból, hogy 2014-es vágás - fülig- óta sem kíméltem a hajamat, nagyon nem, pláne, hogy feketéből lettem világos barna, abból meg most teljesen szőke. De ez a termékcsalád rendesen dolgozott azért, mert így is hosszabb a hajam mint 2014-ben pedig alapból is száraz és ezer oka lenne letörni, de mégis nő még ha lassan is. Amit mindenképpen ezeknek a kiegészítőknek köszönhetek...

"Hatékony ápolás az extrémen sérült hajnak: ULTIMATE REPAIR SAMPON regenerálja az erősen sérült, száraz hajat és ellenálobbá, fényesebbé teszi.
A speciális formula most 3x több folyékony keratin komplex-szel kiválóan regenerálja a haj sérüléseit és újjáépíti a haj szerkezetét. Feltölti a repedéseket és csökkenti a hajtöredezést."
Persze jó sampon még több is akadna, de én úgy éreztem, hogy jobban beválnak ezek ha egy terméket használok végig nem mindenből mást mert akkor ha javulást tapasztalok akkor sem tudom melyik miatt.
Na a balzsamja isteni, az illata mindnek egyforma, de ezzel a balzsammal azonnal egy rasztát is ki lehetne fésülni annyira kellemesen felpuhul a hajam tőle, ezért nem is töri szét közbe a fésű, és nem érzed olyan száraznak mint a sima sampon után.
"Könnyű kifésülhetőség & jobb ellenállás
Az Ultimate Repair Sampon használatával együtt újjáépíti a haj szerkezetét – kevesebb töredezett haj."
Ami pedig hatalmas "ajándék" volt az az egy perces hajpakolása, ami miatt aztán végkép könnyebben kezelhető volt, és valószínűleg jót is tett, de ezt ugye nem tudom felmérni, azt 1x használtam nem vettem újra igazából.
"Újjáépíti a haj szerkezetét – kevesebb töredezett haj.
Ellenálló, intenzíven ápolt haj
Már 1 perc alatt hat!"
Az egy perc volt a legmeggyőzőbb nekem, mert nem bírom sokáig a fejemen ezeket, hamar túl akarok esni rajta.
A következő a hajvégápoló, ezt használtam vizesen mikor megmostam meg szárítás előtt is.

"Az UTIMATE REPAIR FOLYÉKONY HAJVÉGÁPOLÓ a nagyon sérült és száraz hajra lett kifejlesztve, mely már az első használatkor lezárja és regenerálja a sérült hajvégeket
A speciális formula most 3x több Folyékony Keratin Komplex-szel kiválóan javítja a haj sérüléseit és feltölti a repedéseket"
Az utolsó termék ebből a családból amit használtam eddig az a "Száraz balzsam" (?) talán, nem tudom minek hívjam, ezt fújni kell, nem kenni és nem kell kimosni.

"Azonnali könnyű kifésülhetőség
Újjáépíti a haj szerkezetét – kevesebb töredezett haj.
Kézzelfogható rugalmasság & jobb ellenállás"
Aztán most nem a saját fodrászomnál voltam hanem egy barátnőmnél aki saját szalont nyitott és annyira szép copacabana mellírt csinált hogy ki akartam próbálni ezért mos hozzá mentem el és Ő is ezt használta csak más illattal, annyira beleszerettem, hogy most adtam ennek is egy esélyt.
Szóval velük kezdem most kíváncsi vagyok mik leszek a tapasztalataim.
Leírása szerint
"FIBER THERAPY
A hajregenerálás forradalma OMEGAPLEX® technológiával
A gyakori hajszárítás, hajformázás vagy hajfestés a hajszálak belsejében lévő kötések töréséhez vezet, destabilizálva ezzel annak belső szerkezetét. A törött hajkötések helyreállításának érdekében a hajnak regenerálásra van szüksége. Így a hajszerkezet megújulhat, és hosszantartó védelemben részesül a jövőbeni sérülések ellen."
Megjegyzés küldése
Írj kommentárt :)