A halloween története


Sziasztok! 

Egyre többen tartják itthon a halloweeni hagyományokat, faragnak tököt, készítenek halloweeni dekorációt, esetleg be is öltöznek. Na de honnét származik mindez?

Nagyon sokan amerikai ünnepnek tartják, pedig jóval régebbi, egész a kelta korokig visszanyúló szokás. Pont ezért leginkább az angolnyelvű országokban terjedt el, így Amerikában is, de manapság már az egész világon. Idehaza sokan keverik a halottak napjával, de tudniillik hogy ez az azt megelőző napon van, ráadásul teljesen más hangulatú hagyományról van szó. Maga a szó az "all hallows eve" kifejezés rövidített alakja.


A halloween eredetét kutatva egészen a római korig visszanyúlhatunk. Ugyanis amikor a rómaiak elfoglalták Nagy-Britannia területeit, a szokásaik keveredtek a keltákéval.
A kelták egyik legszentebb ünnepe volt a Samhein, október 31-én tartották, a druidák szent helyeken áldozatokat mutattak be isteneiknek, távol tartva a szellemeket, a vándorlásukat könnyítve. A holtak lelkei is ezen a napon vándoroltak át a holtak birodalmába. Ez a kelta ünnep keveredett a római halottak napjával.
Leginkább a brit országok hagyományaként maradt fent a halloween, de később a kivándorlók vitték magukkal Észak-Amerikába.



A halloween legfontosabb kelléke a mécsessel világító töklámpás lett. Ez először az aratási idényhez kapcsolódott, majd az Egyesült Államokban is a halloween jelképévé vált.
"Egy ír legenda szerint nevét egy Jack O'Lantern nevű részeges kovácsról kapta. Egy szép napon odament a részeges Jackhez az ördög, és hívta a pokolba, de előtte felajánlotta, hogy igyanak még meg egy italt. Jack azonban nem akart vele tartani, ezért hát furfangos cselt eszelt ki. Ravasz módon megkérte, hogy válasszon egy almát az almafájáról, mire az ördög felmászott a fára. Jack tudta, hogy mitől fél az ördög, ezért a fa oldalára egy kereszt jelet rajzolt. Az ördög nagyon megrettent a kereszttől és nem is mert lemászni, kénytelen volt a fa ágán kucorogni. Az ördög addig-addig egyezkedett a furfangos kováccsal, míg az megígértette vele, hogy ha leengedi a fáról, cserébe gondoskodik róla, hogy Jack (aki életében sok rosszat tett) ne kerüljön a pokolba. Jack ekkor megengedte hogy lemásszon a fáról az ördög - aki abban a pillanatban el is tűnt. Azonban, amikor Jack meghalt, lelke a menny és a pokol között rekedt: a mennybe nem engedték be, mivel élete során sokat részegeskedett és bűnös módon élt, de az ördög sem akarta a pokolba befogadni, mert nagyon haragudott Jackre a régi csínye miatt. Jack arra kérte az ördögöt, hogy legalább egy kis fényt adjon neki, hogy megtalálja a visszautat az élők világába. Végül az ördög megszánta és egy örökké izzó fadarabot dobott Jacknek a pokol katlana alatt lobogó tűz parazsából, amit nyugtalan lelkének szánt. Az izzó parazsat Jack egy kivájt takarmányrépa (rutabaga, svéd karórépa) belsejébe tette világító lámpásnak, s azóta lelke ennek a takarmányrépa-lámpácskának a fényénél keresi megnyugvását."



Amerikában halloweenkor az utcákat jelmezbe öltözött gyerekek lepik el, akik házakba csengetnek be "Trick or treat!" felkiáltással. Az ajtónyitó vagy édességet ad, vagy a csínyt választja, de utóbbi nem túl jellemző. Ez a szokás egyébként némileg hasonlít az itthon elterjedt adománygyűjtő Betlehemezéshez.


A halloween szokása hazánkba a 2000-es évek elején gyűrűzött be. Leginkább a gyerekek és egyetemisták körében népszerű, az amerikai filmek és képregények hatására vált népszerűvé.

Forrás: Wikipedia, Csaladivilag.hu


Megjegyzés küldése

Írj kommentárt :)

Instagram

Made with by OddThemes | Distributed by Gooyaabi Templates