Shakespeare - CXLII
Bűnöm: szerelmem; s hogy gyűlölsz: erényed;
Bűnöm gyűlölöd, bűn-szülte szerelmem:
Ó, mérd csak helyzetemhez a tiédet,
S nem lelsz okot, megróni; vagy, ha lelsz, nem
A te ajkadról, mely bíbor díszét
Már éppoly sokszor meggyalázta, mint én,
S volt szívek hamis frigyein pecsét
S kamat-élősdi mások ágya-kincsén.
Legyen jogos úgy vágynom rád, ahogy
Vágyad, mint szemem téged, másokat les,
Ültess irgalmat a szívedbe, hogy
Irgalmat kapjon irgalmad, ha nagy lesz.
Kérhetsz még olyat, mit ma te nem adsz meg,
S akkor tán a saját példád tagad meg.
